FÖLD 2.0.

A csillagász feszülten figyelte a híreket. A NASA épp egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Kepler teleszkóp felfedezett egy új bolygót, amely sok szempontból hasonlít a Földre, egy bolygót, amin lehet élet…
– Ez egy csoda. – sóhajtotta a férfi, miközben újabb és újabb képeket mutattak.
– Akkor Isten teremtette? – kérdezte az unokája, aki korábban az asztal alatt játszott, de amikor már a felvételeket mutatták, az őt is érdekelte.
– Igen, Isten.
– Mikor? – hangzott a következő kérdés.
– A kutatók szerint több, mint 6 milliárd éve.
– És szerinted? – nézett rá csillogó szemekkel a gyerek.
– Szerintem most.
– Miért most?

A csillagász gondolkozott, hogy ezt most mondja-e, hogy mit fog érteni egy 10 éves kissrác, abból az elméletből, amin ő maga is évtizedek óta gondolkodik, de végül visszakérdezett:
– Mit gondolsz, milyen Isten?
– Hatalmas, erős és szakállas. – jött szinte azonnal a válasz.
A csillagász elnevette magát.
– Hatalmas, ebben egyetértünk és lehet, hogy néha erős és szakállas is, a kedvedért. Azt hiszem, Isten mindig olyan, amilyennek valaki látni szeretné. Isten egy tiszta energia.
– Ez mit jelent?
– Hát, több féle energia van: energiát használsz ahhoz, amikor átfutsz a szobán, vagy energia van abban, amikor a Nap melegíti a bőrödet.
– Isten mozgat, amikor futok? – kérdezte a kisfiú, mert kezdte elveszíteni a fonalat.
– Az „energia” szó ókori görög eredetű és tényleg valami olyasmit jelent, hogy „isteni tett”.
– Nem értem. – vallotta be a gyerek. – Hogy kapcsolódik ez a bolygóhoz?
– Az emberek elhitték, hogy különlegesek, hogy egyediek, hogy ők az egyetlen intelligens életforma, hogy a Föld az egyetlen olyan hely, ahol mindez létezhet.
– És akkor most lett egy másik Föld?  – gondolkozott egy kicsit – Ez olyan, mint mikor megszületett a tesóm.
– Olyan. – nevette el magát a csillagász, hiszen tényleg olyan volt. Az egyik percről a másikra, az emberek egy része szembesült azzal, hogy milyen hatalmas is a világegyetem és milyen végtelenül apró és törékeny bolygó a Föld, hogy a több milliárd csillag között még számtalan hely lehet, ami alkalmas az Életre… hogy az, amiben, ahol ők létezhetnek, nem az egyetlen és nem kizárólagos, hogy Isten nem csak erre a pontra figyel.
– Amikor Hanna megszületett, először örültem, hogy lesz kivel játszani, aztán meg nem, mert mindenki vele foglalkozott és nekem már „nagynak” kellett lennem. Most, hogy van másik Föld, Isten már nem törődik ezzel?
– A kérdés inkább az, hogy mi törődünk-e. Vagy az új bolygóban annak a lehetőségét látjuk meg, hogy idővel majd oda költözhet át az emberiség. Bár az még messzebb van, a mi űrhajóinkkal majdnem 25 millió év lenne elérni az új bolygóra.
– És az övékkel hozzánk?
– Te mit gondolsz?
– Hogy lehet, hogy már rég itt vannak…