Prücsök és a rosszaság

Délután Prücsök a nagyinál volt, ahol rajzolni lehetett… volna. De Prücsök nem rajzolni, hanem szaladgálni akart a lakásban. A nagyi pedig nem bírt vele: hiába kérte, hiába csitította Prücsök szélvész királykisasszony üzemmódban volt, amit nem lehetett megállítani, legfeljebb valami nagyobb eséssel vagy Apával.

Apa ugyanis még ezzel a királykisasszonnyal is bírt: egyszerűen elkapta a derekánál és felemelte, így aztán hiába motolláztak a lábai: nem ment sehová.
– Nézz a szemembe. – kérte ilyenkor Apa, egészen szelíden.
Annyira, hogy a kislány abba hagyta a fejrázást, a kalimpálást és a szemébe nézett. Ezzel az egymás szemébe nézéssel pedig létrejött közöttük valami féle kapcsolat, Prücsök megérezte, hogy a nagy és bizonytalan világban, amiből ki akart rohanni még az előbb, van egy biztos pont, vagy még inkább: egy biztos szempár.
Apa ölelésében el lehetett veszni, de nem úgy, mint egy idegen erdőben, reménytelenül, hanem úgy ahogy otthon lehet bekucorodni egy sarokba, hogy ott is vagy, meg nem is, te bárkit elérsz, de téged senki sem zavar.

Szóval Prücsök szaladgált, zajongott, csapkodott, a nagyi pedig nem bírt vele. És aztán egy ponton eltört a váza. Nem direkt volt, de nem is véletlenül, valahol a kettő határmezsgyéjén, ott, ahol általában a gyerekek által okozott upszik történnek.
Prücsök azonnal megállt, bele fagyott a szusz is… szerette volna, ha most a nagymama kiabál vele és megszidja, de a nagymama nem szólt semmit, csak hozott egy seprűt és felsöpörte a cserepeket. Kicsit talán sírt is. A kislány nem tudta, hogy honnan való volt a váza, csak arra emlékezett, hogy mióta ő ide járt, az mindig ott állt a polcon, nem tudta azt sem, hogy mit jelent az, hogy „Herendi porcelán”, csak azt látta, hogy nagyon apró darabokra tört szét, nem tudta azt sem, hogy mit jelent az, hogy egy tárgy „értékes”, de sejtette, hogy a nagyi nem az ára miatt lett szomorú, hanem valami sokkal mélyebb dolog miatt, mert a nagyi nem egy vázát veszített el ezzel a lendülettel, hanem egy emléket.
– Segítek összeszedni. – ajánlotta fel Prücsök, amikor már mert beszélni.
– Ne. – mondta a nagyi és volt a hangjában a szomorúságon kívül valami más féle keménység is, olyan, ami mellett a kislány nem ajánlotta fel újra a segítséget.
A délután csendesen telt, nem beszélgettek, a nagyi nem csinált kakaót és nem adott sütit, csak ült az asztalnál és összefont kézzel nézte maga előtt a terítőt. Prücsök meg ült a sarokban. Megbüntette magát, mert azt gondolta, hogy rossz volt és ez ezzel jár. Később rajzolt a nagyinak szívecskéket, meg virágokat, de hiába tolta elé, most nem kapott fejsimogatást és dicséretet, olyan volt, mintha a nagymama ezt nem is látná. A nagymama régi dolgokra gondolt: a nagypapára, arra amikor beállított ezzel a szépnek egyébként nem mondható vázával, de olyan örömmel hozta, hogy az rá is átragadt. A portörléseken gondolkodott, mikor mindig óvatosan levette a polcról és végig simította a vázát, ami még őrzött néhány pillanatot egy régi szerelemből.

Aztán este lett.

Apa elvitte haza, de ott sem lett jobb, ez a nyomasztó fájdalom, hogy kárt okozott és bajt csinált: jött vele. Olyan volt, mint egy torokkaparás, csak feszítette, de nem tudott vele mit kezdeni. Apa akkor kezdett el gyanakodni, mikor Prücsök szó nélkül ment zuhanyozni és pizsamát felvenni, és mikor beült mellé az ágyra, a kislány nem kért mesét.
– Mi történt Prücsök? – kérdezte tőle, miközben gyengéden megsimogatta a hátát.
– Az… az… – kezdett bele a kislány szipogva – hogy rossz vagyok. – és mikor ezt kimondta, kitört belőle a sírás. – Rossz vagyok, Apa! Eltörtem a nagyi vázáját és nagyon szomorú volt és már nem tudom jóvá tenni, és bárcsak ne futkároztam volna, vagy álltam volna meg, mikor a mama kérte! És sokszor kérte és nem álltam meg! – zokogott tovább. – Van bennem valami, ami nagyon rossz, ami szaladgálni akart és nem figyelt senkire.
Apa csak ült és hallgatott. Tudta, hoyg ez egyszer el fog jönni, tudta, hogy a figyelmetlenség és az önfejűség, mikor a kislány csak saját szabályait ismerte el, egyszer majd valami fájdalmashoz fog vezetni. Történhetett volna nagyobb baj is, persze: elüthette volna a gyereket az autó, leeshetett volna valahonnan.
– Tudod, miért volt szomorú a nagymama? – kérdezte tőle.
– Mert eltörtem a vázát?
– Mert azzal, hogy eltörted a vázát, emlékeztetted a múlandóságra. Azt a vázát a nagymama a nagypapától kapta, akkor, amikor még én is kicsi voltam. Az a váza jelképezett valamit, felidézte benne a fiatalkorát, azt, ahogyan szerelmes volt.
– Miért csinálok ilyet? – zokogott tovább Prücsök. – Nem akartam, Apa, ezt én nem akartam!
Apa megint hallgatott, nem volt egyszerű helyzet, hiszen olyan dolgot kellett volna elmagyaráznia a felelősségvállalásról egy hét évesnek, amit még sok felnőtt sem ért.
– Prücsök, azzal, hogy a nagyi kért tőled valamit és te nem hallgattál rá, azzal, hogy a saját fejed után mentél és szélvészkedtél, valójában ezt akartad. Pusztítani akartál, különben megálltál volna, amikor szól. Tele vagy energiával, ott dobog, lüktet benned az élet, de minden pillanatban te döntesz arról, hogy azt valami építőbe forgatod, vagy zabolátlanul szabadjára engeded az indulataidat és pusztítod azt, ami körül vesz. Érted, amiről beszélek?
A kislány nagy szemekkel nézett, de már nem sírt.
– Vegyük Szotyit – mondta Apa. – Szotyi az elején tudta, hogy mit jelent szobatisztának lenni?
– Nem… – gondolta végig Prücsök – mindenhová oda pisilt.
– És akkor mi történt?
– Az, hogy megtanítottuk neki, hogy hogyan jelezheti, ha ki akar menni… és akkor kiengedtük.
– Ha Szotyi nem változtatott volna, mi lett volna?
– Folyton büdös a lakásban…
– Vagy? – kérdezte Apa.
– Vagy el kellett volna költöznie tőlünk oda, ahol van kert.
– És arra emlékszel, hogyan tanulta meg Szotyi a szobatisztaságot?
– Sokat gyakoroltunk vele! – lelkesedett fel Prücsök.
– Ment elsőre? – kérdezte Apa
– Nem.
– Másodikra?
A kislány megint a fejét ingatta.
– Hányszor kellett újra és újra belefogni ebbe?
– Sokszor.
– És azt tudod, hogy miért fogtunk újra bele? – kérdezte Apa.
– Mert szeretjük Szotyit és azt akartuk, hogy velünk lakjon.
– És Szotyi végül megtanulta, hogy hova lehet pisilni?
Prücsök bólintott.
– Szerinted miért? – kérdezte Apa.
– Mert ő is szeret minket és szeretne velünk lakni.
– Te szereted a nagyit, ugye?
A kislány bólintott.
– Ha tényleg szereted, akkor megteszed azt, amit kér. Nem azért, mert az egy parancs, vagy azért, mert azt „kell”, hanem azért mert szereted… és a nagyi sosem kér tőled olyat, amire ne lennél képes.
Prücsök sóhajtott egy nagyot… aztán még egyet…
– Apa, – kérdezte – a szeretet, akkor erősebb, mint a rosszaság?
– Erősebb, sokkal erősebb – mondta Apa és megölelte.