Egy ideje már nézte a lányt a sarokban, aki egy kindle-t fogott a kezében és olvasott. Volt benne valami megmagyarázhatatlanul vonzó. Egyszerre volt sokféle: a haja bohém, vörös, a ruhája elegáns: hosszú, mély dekoltázzsal és ő maga meg amolyan y generációs: az e-book olvasó kifejezetten jól állt neki.

Hiába próbált másra figyelni… az újságra például, amit kifejezetten azért vett, hogy még mielőtt beér munkába átfuthassa a tőzsdei elemzéseket. Aztán valahogy – maga sem értette az okát – rászánta magát. Felállt, mellé sétált és mikor a lány felnézett, megszólította:
– Hello, szabad ez a hely?

Lehetett volna ennél rafináltabb szöveget is kitalálni – gondolta közben – hiszen a kávézóban volt vagy 8 másik, üres asztal.

A zöld szempár tulajdonosa rá mosolygott és csak annyit válaszolt:
– Persze.

A férfi óvatosan lehelyezte a narancslevet és a szendvicset az asztalra.
– Itt a legjobb a chi.- mondta, mintegy magyarázatul a helyválasztására.
– Érzem én is – nevetett fel a lány és félre tette a kindle-t.

Egy órát beszélgethettek talán… el is felejtette az időt. Csak akkor eszmélt, amikor Tina – mert így hívták a zöldszeműt – pakolni kezdett.

– Láthatlak még? – kérdezte reménykedve.
– Csak kérned kell. – válaszolt a lány azzal a furcsa nézésével, ami miatt – így utólag összerakva a mozaikokat – valószínűleg beleszeretett.
– Mondjuk, mit szólsz a keddhez? – vetette fel a férfi, miközben elővette a telefonját, hogy nézze a naptárt.
– Kedden és csütörtökön ügyfélnél vagyok.
– Nem is értem, miért ezt mondtam, az nekem sem lett volna jó. – böngészte tovább a férfi a naptárt.
– Mi a munkád?
– Tolmácskodom.
– Mit fordítasz?
– Érzéseket.

A férfi felnézett a telefonból.
– Hogy mondod?
– Érzéstolmácsolással foglalkozom.
– Hát, az meg mit jelent?
– Mondj nekem érzéseket.
– Kiváncsiság, izgalom, félelem, szorongás, öröm, bánat…
– Ennyi?
– Most hirtelen igen.
– Mit gondolsz, hány érzést ismersz?
– Hmm… ezt még sosem próbáltam összeszedni… Úgy húsz körül.
– Hát, – merengett el a lány kicsit – én körülbelül 870 felszíni érzést tudok megkülönböztetni, de még csak kezdő vagyok.
– Mit jelent az, hogy felszíni érzés?
– Valamit, aminek oka van.
– Kaphatnék egy példát?
– “Izgulok, mert … el fogok késni”
– Oh, tényleg… menned kell, ne haragudj.
– Na harag, az biztosan nincs bennem. – nevetett fel Tina.

A férfi nézte, ahogy előrehajol, a táskájába teszi az e-book olvasót és közben rá néz. Nem figyelve, hanem érezve a saját mozdulatait.

– Furcsa vagy…- szólt a férfi.
– Majd megszokod.

Ez volt a munkája, érzett másokat és hol ezt tolmácsolta, hol ezt tanította… igény szerint. Meg tudott fogalmazni szinte bármit… a legérthetetlenebb szívszorítástól a könnyed táncba vivő lelkesedésig.

Egy öregúrnak dolgozott főállásban, hetente kétszer. Mr. Cruz-zal egy parkban találkozott… csak ült mellette és nézte, ahogy eteti a galambokat.

– Az ég madarait általad vigyázza Isten. – mondta szinte csak magának, de Mr. Cruz meghallotta, mert egy pillanatra megmerevedett, Tinára nézett és ezt mondta:
– Évek óta ülök ezen a padon, évek óta hordom ide a morzsát… valamilyen megindokolhatatlan, mélyről jövő érzéssel, aminek mindig kerestem a lényegét. És a kisasszony ideül és három perc után megfejti ezt. Ha ezt máskor is tudja, alkalmazom.

Így esett, hogy Mr. Cruz kedden és csütörtökön egy fiatal, zöldszemű titkárnővel az oldalán jelent meg a megbeszéléseken. A hölgy többnyire mellette ült, de csak rendszertelenül jegyzetelt, mégis volt valami fontos a jelenlétében, mert Mr. Cruz sosem hozott komoly döntést anélkül, hogy egyeztetett volna vele.

Tina szabadidejében is fordított. Bárkinek, aki mellé ült, bárkinek, akin látta, hogy elakadt valamiben, amit nem ért. Tudta jól, hogy a társadalom, amiben él, elvesztette az érzésekkel való kapcsolatát. Sétált az utcán és érezte, ahogy az emberek magukba zárkózva tékozolják el az egymásratalálás pillanatait. Ő látta ezt, hogy kikben mi a közös, érezte egy-egy civakodó párnál, hogy mi lenne a lényeg, egy-egy gyereksírásban, hogy mi a vigasz.

Gyakran megállt és próbált segíteni, de csak ritkán hallották meg, amit mond. Ez néha nagyon nehézzé vált, néha reménytelenné… aztán jött mégis valami vagy valaki és ott volt benne a fény, ami vitte tovább.

A férfire gondolt a kávézóból. Előtte volt az arca, a szeme… ahogy mellé ült, egyszerre érzett benne mindent. Akkor és ott megértette a reggelt: hogy a barátnője miért mondta le a találkozót, hogy ő miért pont azt a kávézót választotta végül…

Érezte a kapcsolatot, de nem látta a hogyant, és hálás volt ezért.
A jövőért, amit nem ismert, a jövőért, amit együtt teremthettek.