– Apa, most oda állsz te? Bejelölünk téged is? – kérlelte a kislány, miközben óvatosan leszedte kendővel együtt Szotyit a fejéről.
– De, hát én már nem nővök tovább. – válaszolt az apukája.
– Kérlek, kérlek,… – erősködött a kislány. – Nagyon fontos.
Prücsök olyan kevésszer kért bármit, hogy Apa fogta a mesekönyvet, a ceruzát és berajzolta a saját magasságát is.
– És most? – kérdezte aztán.
– Most rajzolj egy piros csíkot, ennyivel fentebb – mondta Prücsök és kb. fél métert mutatott.
– Prücsök, a felnőttek már nem nőnek, főleg nem ennyit… akár mit is akarsz oda írni, akkora nem leszek.
A kislány viszont olyan könyörgően nézett, hogy Apa végül behúzta a piros vonalat.
– És mi lesz ez, mi történik, ha felnővök addig? – kérdezte Apa, mert most már kíváncsi volt.
– Majd elmondom, ha leszel akkora! – mondta Prücsök és elszaladt játszani Szotyival.
A férfi utána napokon át azon gondolkodott, hogy vajon mire vágyhat a kislány, ami akkora, hogy még neki is nőnie kéne ehhez… Mikor nem volt otthon a gyerek, titokban azt is lemérte, hogy vajon lábujjhegyen ágaskodva még mennyi hiányzik. De túl sok volt… nem volt ötlete, hogy hogyan lehetne nagyobb…

Míg nem egyszer nyakába nem vette Prücsköt, hogy az pillangókat lógathasson a csillára. Ahogy pakolta a gyerek a hajtogatott lepkéket, Apának bevillant, hogy a hiányzó 10 cm-t legutóbb a kislány is Szotyival együtt ugrotta meg, és lehet, hogy nem is neki kellene nőnie, hanem nekik: együtt. Alig várta, hogy készen legyenek a dekorálással és már indult is fel az emeletre, nyakában egy sikongató, kacagó csomaggal. Aztán oda állt az ajtófélfához és így szólt:
– Kérem megállapítani a magasságot, elértük-e a piros vonalat?
Prücsök nagy boldogan és büszkén jelentette ki:
– Igen!
– És mi történik most? – kérdezte Apa, – Mihez nőtünk fel?
– Keresünk nekem egy anyukát. – súgta Prücsök a fülébe.