Prücsök és a Káoszkirály

Másnap reggel Prücsök arra ébredt, hogy a kutyus két lábra állva támaszkodik az ágya peremén és szuszog az arcába. Megsimogatta és – bár ez nem volt megengedett – maga mellé emelte az ágyba.
– Kell neked egy név… – mondta, miközben a füle tövét kezdte vakargatni. A kutyus, felpörögve attól, hogy vele foglalkoznak és még lehet, hogy valami játék is várható, szaladgálni kezdett a paplanon, amiben viszont újra és újra elbotlott. A kislány hangosan kacagott.
Egy kicsit később – mikor Prücsök eszébe jutott, hogy ő bizony felelősséget vállalt – felkelt az ágyból, és gyorsan öltözni kezdett, hogy az ígért sétáltatás még beleférjen a reggelbe… Letrappolt a lépcsőn és aztán visszafordulva nézte, ahogy a kutyus óvatosan, araszolgatva próbál lejutni az egyes lépcsőfokokon, majd egy ponton Prücsök megunta a várakozást, felszaladt érte, a karjába kapta és levitte.
– Majd később megtanulod! – mondta neki. – Most sietünk sétálni!

Az apukája a bejárati ajtó csapódására ébredt és álmosan, az ablakból nézte a park felé szaladó színes kis kabátot és a fekete-fehér kutyust.

A reggeli sétáltatásnak ekkor még nem volt határozott rendje: Prücsök össze-vissza szaladgált a bokrok között, a kis szőrpamacs meg utána, néha találkoztak és akkor ölelgetés volt, meg arcon nyalás. Gyerek mértékkel mérve néhány perccel később (ami a valóságban fél óra volt) feltűnt a park szélén az Apa és bejelentette a Reggelit illetve a közelgő Indulást. (Prücsök mindig ilyen „nagy kezdőbetűkkel” hallotta azokat a dolgokat, amikről legszívesebben nem vett volna tudomást. Ezek a valóságban léteztek, az ő világában viszont nem. Az ő világában jelenleg állt az idő és játék volt meg nevetés.) Apa világában viszont indulás volt. Prücsök fájó szívvel, Apa meg némi aggodalommal hagyta ott az új házőrzőt az üres lakásban. Mint utóbb kiderült: okkal.

Késő délutánra ugyanis a kutyus – akinek még mindig nem volt neve – felfedezett mindent: azaz kiborította a szemetest, a földön kaspóban álló virágokat, lehúzta a takarót az ágyról, és egy egész guriga wcpapírt széthordott a lakásban. Mikor délután megtalálták, a konyha közepén ült, egy szétrágcsált zacskónyi szotyi közepén … és csóválta a farkát.
– Még egy ilyen rendetlen, szeleburdi, szétszórt kutyát … – kezdett méltatlankodni Apa. Prücsök viszont csak állt, nézett és nevetett:
– Szotyi… – mondta.
– Hogy mi? – kérdezett vissza az apukája.
– Szotyi… ez lesz a neve… mert olyan… szétszórt.
És ezen a ponton már nem lehetett nem nevetni és nem leülni a földre és ölbe venni a kicsi lányt, aki egy kajla, szétszórt és nagyon szeretetreméltó kiskutyát szorított magához.