– Van egy új játékunk! – kezdte lelkendezve mesélni Prücsök. – úgy hívják, hogy „egymásbanézős”.
– És hogy kell játszani?
– Leülsz és a másik szemébe nézel.
– Ennyi?
– Addig ülsz ott, amíg bele nem látsz. Szotyi is tud ilyet… gyakoroltunk. Meglátja, ha szomorú vagyok.
– Szomorú vagy?
– Néha igen.
– Miért?
– Megint anyák napja lesz. Megint biztos hajtogatni kell majd valamit és majd mindenki izgul, meg készül, meg tervezgeti, hogy hogyan adja át az ajándékot… nem akarok iskolába menni, nem akarok beszélni erről.
– Nem kell, hogy elmond nekik, azt ami történt. Csak csináld, amit a többiek, hajtogass, színezz… és ha készen van: hozd haza, örülni fogok neki. Apák napja úgy sincs.
– Ha anya még élne, azt hiszem, az egymásbanézős játék jól menne neki.
– Azt hiszem én is.