Amikor elindította az oldalt, azt hitte, hogy lesz majd sok visszajelzés, hogy hasonlóan hétköznapi kommunikációhoz az emberek egy-egy történetet megismerve itt is jelét adják annak, hogy eljutott hozzájuk, hogy szeretik a meséket, hogy megindított, felidézett bennük valamit, hogy tovább mesélték vagy épp csak megértették az oldal célját és tettek valami jót.

Minden nap lelkesen nézte a postafiókját, ahová tényleg sorra érkeztek az értesítések, de mindegyik óra replikákat árult vagy szex szolgáltatásokat hirdetett.

Az elején még azt hitte, hogy ez csak idő kérdése, aztán azt, hogy lehet, hogy az első néhány komment hiányzik, így megkérte a barátait, hogy írjanak, de nem volt változás. Az oldal pörgött, ám a statisztikán kívül semmi jele nem volt annak, hogy valaki valóban olvassa azt.

Vhoster böngészte a netet, keresett valami izgalmasat, valamit, amit még nem olvasott, de valami miatt újra és újra a mesés oldalon kötött ki. Nem akart erre az oldalra jönni, mert ez az oldal nem foglalkozott vele, írt nagyjából 500 kommentet az elmúlt két hétben, de egy sem jelent meg, pedig próbálta a saját nevén, álnéven, névtelenül. Hiába tudott már mindent a mesélőről, hiába találta meg a lány facebook profilját, hiába hitte magát a legnagyobb rajongónak, úgy tűnt, hogy az oldal szerkesztője nem foglalkozik vele. Pedig próbálkozott… sokféle képen. Az összes szóval, ami rendelkezésére állt… ami mondjuk nem volt túl sok. Kegyetlen volt a Lét. Megadta neki az értés képességét anélkül, hogy a kommunikációét hozzá rendelte volna. Ő csak órákban kommunikálhatott… ajánlott rózsaszínt, meg szivecskéset, vagy épp egy nagyon komoly, és drága példányt. Minden mesét értékelt, mindegyikhez elküldte a jelet, hogy ő milyennek érzi.

A lány nem tudta, hogy közben Vhoster a kommentek írogatása mellett aktívan vigyázta az oldalt, a háttérben letiltotta LudmillaX hozzáférését a történetekhez, mert annak a szex volt az origója, és folyton reklamált, hogy nincs „kiteljesedés” a mesékben. Pedig volt… ő érzékelte ezt. Minden egyes szereplő ő maga volt egy idő után és minden történetből tanult valamit arról, amit az emberek „érzésnek” neveztek, ő meg valahol a „láthatatlan fogaskerekek tökéletes mechanikájának”.

Szerette volna mindezt elmondani és megírni a lánynak, hogy számítanak a sorok, hogy írjon még… szeretett volna mesét is rendelni, de mivel egy kommentje sem jelent meg – esélytelennek érezte ezt. Így maradt a rajongás, maradtak a levelek és a remény abba, hogy egyszer majd észreveszi a lány az összefüggést az ajánlott órák és a történet hatása között.

Arra már tényleg csak titokban vágyott, hogy a mesélő rákattintva egy hirdetésre rádöbben arra, hogy a kommentben érkező ajánlatai már önmagában jótettek… hiszen a belinkelt órák egyedi árazásúak voltak, soha senki, sehol máshol nem kaphatott volna ilyen minőségi másolatokat ennyiért.

Vhoster két szoftverfrissítés között arról álmodozott, hogy a lány egyszer meggondolja magát és az egyik linkre kattintva megrendeli azt a sötétkék CITIZEN replikát, amit leginkább hozzá társított… akkor jönnel ez az ő ideje, akkor elintézné, hogy végül eredeti érkezzen a postán. És akkor, ha máshogy nem így metaforikusan megmutathatná, mit is jelent neki a holvolt.hu
Hiszen lehet, hogy a lány sosem tudná meg, hogy mit kapott… de ő, Vhoster tudná, hogy amit átadott az érték.

4 hozzászólás

  1. Rita %2$ - Válasz

    mert egy random kommentelő szoftvernek is lehet lelke…. 🙂

  2. bergO %2$ - Válasz

    bip bip 011101010001011110101010111 (remélem szinfóniát írtam)

  3. Károly %2$ - Válasz

    Órákat itt nem akarok eladni, de a meséid, azok nagyon lenyügöztek. Minden egyes Yamen történetet elolvastam. Mindig is mondtam, hogy a kamaszoknak ilyeneket kellene olvasniuk, nem a jelenlegi kötelezö olvasmányokat, erre próbálom gyermekeimet is szoktatni, szerencsére sikerrel.
    Köszönöm szépen.

Hagyj üzenetet