Amirilla királykisasszony felhúzott térdekkel ücsörgött a trónszéken és javában gondolkodott. Szokott ilyet, napjában többször, főleg, amikor egy szusszanásnyi szünet volt az uralkodásban. Általában világmegváltó ötletei voltak. Leginkább azon szerette törni a fejét, hogyan is tehetne valami jót… valami olyat, ami megmarad, amire emlékeznek az emberek, aminek örülnek.
Egy időben tűzijátékkal szórakoztatta magát és az alattvalókat, mindenféle ünnepeket talált ki, hogy csodálhassa azokat a színes maszatokat az égen, de ezek a mulatságok csak néhány órán át tartottak, aztán maradt az emlékük, meg a festmény a falon, amit az egyik villámkezű piktor készített.
Máskor meg országos palacsintasütő versenyt rendezett és tájegységenként hirdetett győztest. De most valami újat szeretett volna, valami maradandót, valami olyat, amitől megtudhatják majd messzeföldön is, hogy van ám itt egy ország, egy csodaszép Könyvpalotával, amiben történetesen ő a királykisasszony.
Igen ám, de ezen a ponton megakadt… valahogy a nagy gondolkodás sem vitte előrébb.
– Eljött az ideje, hogy meglátogassam Rufuszt! – mondta fennhangon, azzal a gyermeki örömmel, mint aki épp valami hatalmas rejtély megoldására jött rá.
– Kamarás – kiáltott, miközben befűzte a királyi topánt – Kamarás, uralkodnál kérlek egy másfél-két órányit helyettem? Nagyon fontos ügyben kell eljárnom. Államérdek! – mondta és már futott is kifelé a hátsó ajtón, magára hagyva a döbbent Zarek Morant.
Rufusz egyébként egy sárkány volt. Az egyfejű sárkányok klánjából való és a palotától mintegy 20 percnyi gyors séta távolságban lakott. Amirilla már messziről szólongatta:
– Rufusz! Rufusz! Ugye itt vagy? Fontos beszédem van veled! Rufusz!
A sárkány hatalmas ásítások közepette előkecmergett a barlangjából.
– Mi újság királylány? Neked nem uralkodnod kéne délután 3 és 5 között?
– De, uralkodnom kéne… viszont ez most nem tűr halasztást. Segítened kell!
– Nocsak – vonta fel a sárkány a szemöldökét – valamire meg szeretnél kérni?
Amirilla egy kicsit megtorpant. Valahogy mindig ez volt: a nagy lendület, meg cselekvési vágy simán maguk alá temették az udvariasságot. Kicsit megköszörülte a torkát és megpróbálta újra:
– Tisztelt Sárkány úr, bocsássa meg, hogy vettem a bátorságot, hogy hajlékában háborgassam ezen alkalmatlan órán, de egy halaszthatatlanul fontos dologban kellene döntést hoznom, amelyben az Ön szakértelme nélkül tehetetlen vagyok. Megtisztelne azzal, hogy megosztja velem a nézőpontját és a tanácsait?
Az utolsó mondatnál legszebb mosolyát és szempillarebegtetési technikáit is bevetette.
Rufusz úgy nevetett, hogy még a fülén is füstkarikák szöktek ki.
– Elég lesz. – mondta. – Segítek. Mi a kérdés?
És Amirilla elmesélte az egészet, amin délután gondolkodott.
– Összefoglalom akkor – szólt a sárkány – szeretnél egy megoldást arra, hogy minél több embert boldoggá tehess és ez ne csak néhány óráig tartson, ráadásul tennéd ezt úgy, hogy az emberek lehetőség szerint értesüljenek arról, hogy létezik itt ez a birodalom, meg a Könyvpalota?
– Meg én is létezem – pillogott Amirilla. – Én is szeretnék benne lenni…
– Szerintem küldj követeket. – szólt Rufusz- az lesz a legegyszerűbb. Elég sok király mellett sárkánykodtam már, követeket mindegyik tartott és küldözgetett is, szerte a világba.
– És mit csináljanak ezek a követek?
– Hát vigyék hírét a Könyvpalotának és a királykisasszonynak.
Így esett hát, hogy Amirilla közhírré tétette szerte a birodalomban, hogy bizony követeket keres, akik méltó módon képviselhetnék őt és a Könyvpalotát messzi országokban.

2 hozzászólás

  1. Szandi %2$

    Hol lehet hát jelentkezni????

    • Ági %2$

      Szia,

      ez egy pár évvel ezelőtti projekt, most éppen nem lehet sehol sem, de Amirilla királykisasszony egyébként fent van a Facebookon, ha lesz sok új barátja, lehet, megint elkezd bejegyzéseket írogatni az uralkodás nehézségeiről ;).

Hozzászólások letiltva.