A fa mögött állva nézte a bohócot, a mozdulatait, azt a valamit a kezében. Lent-fent, lent-fent… Úgy érezte, hogy az a forgó színes izé lelassítja az időt, megnyújtja a másodperceket. El kellett volna indulnia. Nem késhet el, mert anyja mérges lesz, és veszekedni fog… de az a pörgettyű megigézte.

Közelebb lépett.
A bohóc ekkor vette észre.
– Szervusz kislány. – szólt hozzá.
– Jónapot kívánok. – köszönt ő is, ahogy tanították.
A bohóc felé lendítette azt az izét, ami az orrától pár centire váltott irányt. A kislány megijedt és hirtelen hátrébb lépett.
– Nem harap, csak ismerkedik. – nevetett fel a bohóc. – Ez egy yoyó. – mondta.
Megint felé lendítette a kezés és a kislány most rezzenéstelenül tűrte. A harmadik körben már elmosolyodott. A negyediknél felemelte a kezét és azt mondta:
– Hát szia, Yoyó, Panka vagyok.
– Kipróbálod, Panka? – kérdezte a bohóc, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy aki játszani szeretne, annak megengedik a játékot.
– Nem lehet. – szólt szomorú szemmel a kislány. – Idegenektől nem fogadhatok el semmit.
– Értem. Hmm… és ha csak találnál egy yoyót, azzal játszhatnál?  – kérdezte hirtelen a férfi.
– Azt hiszem…  – bizonytalanodott el a kicsi, a szabályrendszer hézagos területére tévedve.
– Jó, akkor én most hátra teszem a kezem és aztán megpróbálhatod megtalálni, melyik markomban is lapul. – szólt a bohóc és tette is, amit mondott. A kezei eltűntek a háta mögött. A kislány tekintetében egyszerre villant fel a remény és a hibázástól való félelem.
A férfi előre tartotta a zárt markait. A lányka tétovázott.
– Panka, nincs rossz választás. – mondta neki nyugodt hangon.
– De, ha nem találom el…
– Eltalálod. – szólt mosolyogva a bohóc, azzal a bizonyossággal, amiben nem lehetett kételkedni.
Panka felemelte a kezét.
– Ezt választom. – mondta. A férfli kinyitotta a markát és abban egy yoyo lapult.
– Nahát, milyen szép yoyót találtál. – szólt mosolyogva – Tudod, ez egészen különleges… Megmutatom, hogyan használd.
Ezzel a kislány középső ujjára illesztette a madzagot, amin a yoyo függött. Majd tenyerébe fogva az apró kezet lassan elengedte a játékszert. Lent-fent… kísérte a kislány mozdulatait, míg azt nem érezte, hogy meg tudja csinálni egyedül is. Miután elengedte, még pár mozdulat tökéletes volt, de aztán a yoyo kilengett jobbra, lelassult, felcsavarodott.
– Elrontottam. – riadt meg Panka.
– Dehogy, csak elbizonytalanodtál… ez egy különleges yoyó. Megérzi, ha nem bízol magadban. – magyarázta a bohóc, miközben újra alapállapotba csavarta a madzagot és a kislány kezébe tette a játékot.
– Próbáljuk újra együtt – szólt újra és maga is elővett egy yoyot a zsebéből.
Pár percre együtt lassították az időt, de aztán a kislány megint megakadt.
– Mi baj? – kérdezte a bohóc az ijedt arcát látva.
– Elkésem otthonról, nekem most… mennem kell… – zavarodott össze a kislány.
– Hát, akkor indulj és gyakorolj. – felelte mosolyogva a férfi.

Panka utána hetekig járt a parkon át, várva, hogy újra találkozhasson a bohóccal és elmesélhesse neki, hogy sikerült már háromszáznál is többet pörgetnie. Esténként – lámpaoltás után – feszült figyelemmel gyakorolt. De a férfi nem járt arra. Panka pedig, miután már megunta megdönteni a saját rekordjait, nem yoyózott többet, hanem tanult, olvasott, készült az életre.

….

A fa mögött állva nézte a bohócot, a mozdulatait, a yoyót a kezében. Lent-fent, lent-fent… oldalt, elől-hátul, körben… Úgy érezte, hogy a yoyó lelassítja az időt, megnyújtja a másodperceket. El kellett volna indulnia. Nem késhet el, mert a főnöke egy szigorú hárpia… de a yoyo megigézte.

Közelebb lépett.
A bohóc ekkor vette észre.
– Hello – nevetett rá. – van kedved beszállni? – kérdezte.
– Most nem, köszi… régen egészen jó voltam benne, csak meguntam.  – válaszolta a lány.
– Meguntad, hogyhogy?- kérdezte felvont szemöldökkel a bohóc. – miközben újabb és újabb trükköket pörgetett ki.
– Hát, már ötszáz felett unalmas volt … – felelte a lány.
– Te számoltad?! – kérdezte őszinte döbbenettel a másik. – dehát ez egy játék, nem egy feladat, amit teljesíteni kell. Soha nem az a kérdés, hogy jó vagy-e benne, hanem, hogy élvezed-e…

Munka után feltúrta az egész lakást, hogy megtalálja a yoyót, ami végül egy régi cipősdobozban volt, gyerekkori kincsei között. Az ujjára illesztette, és leengedte, visszafordította… lent-fent… nézte a mozdulat egyszerűségét, tökéletességét, önmagába visszatérő voltát, érezte, ahogy lassabban telnek a másodpercek, ahogy megáll a világ egy-egy pillanatra.
Elmosolyodott.