Hatalmas vihar volt, mintha csak vége akarna lenni a világnak. Yamen a szobájában ücsörgött és félt. Minden hanghoz és zörejhez társult benne egy kép: próbálta kitalálni, hogy mi történhet odakint: valószínűleg most szakadt be a csűr, most csapott a villám a cseresznyefába, most omlott le a hegy…
Szeretett volna átmenni a Mesterhez… azzal indokolva az ötletet, hogy megnézze, odaát minden rendben van-e; de mielőtt elindult: észrevette, hogy valójában gyerekként viselkedik, aki megijedt a mennydörgéstől és csak a biztonság illúziójára vágyik… hogy ha esetleg tényleg vége lesz a világnak, ne legyen egyedül.
Ahogy meglátta ezt, letette a kabátját és visszafeküdt az ágyra, idővel elaludt.
Másnap a Mester ébresztette:
– Yamen, tegnap vihar volt, szeretném számba venni, hogy mivel járt. Tarts velem!
A tanítvány pillanatok alatt talpon volt és elkezdték bejárni területet.
Yamen szégyenkezve vette észre, hogy ép a csűr és valamennyi cseresznyefa sértetlen, úgy tűnt, a viharnak más elképzelései voltak a pusztításról, mint neki. Leértek a folyóhoz. Egy hatalmas sziklatömb állt a víz közepén, amiben mindkét oldalról kitört fák, ágak akadtak fenn. A Mester egy darabig nézte, aztán hümmögött kicsit és végül így szólt Yamenhez:
– Szabadítsd ki a folyót!
– De hát Mester, az a sziklatömb legalább 3 tonna, ha nem több, azt lehetetlen megmozdítani… – válaszolt Yamen.
– Nem a véleményedet kérdeztem – mondta a Mester és ezzel magára hagyta a kétségbeesett tanítványt.
Yamen egész nap dolgozott, a törmeléket, fákat, ágakat partra húzta, kipöckölte az apróbb köveket, de a sziklatömbhöz nem fért hozzá, olyan erős volt a sodrás, hogy hiába próbált beúszni oda, a víz mindig ellökte. Este teljesen elcsigázottan és fáradtan rogyott le a vacsorához:
– Mester, ne haragudj, de ez nekem nem megy. Megpróbáltam mindent, ami fizikailag lehetséges.
– Gondolkozhatsz is – szólt a Mester – Ha megérted a folyót, meglátod az útját.
Másnap hajnalban a tanítvány újra kiment a vízhez és figyelni kezdett. A folyó ezen a szakaszon 7-8 méter széles lehetett, a kőtömb hozzávetőleg 5 méter távolságban volt az egyik, 2 méterre a másik parttól.
– Mit akar a folyó? – kérdezte magától.
– Áradni.
– Mi akadályozza ebben?
– A sziklatömb.
– Mi akadályozza még?
– A partja.
Yamen a felismerés örömében akkorát rikkantott, hogy mérföldekre elhallatszott. Felugrott és szaladt vissza a házhoz, hogy csákányt, ásót, kapát vegyen magához. Aztán napokon át csak reggelinél és késő este lehetett látni, napközben a parton tüsténkedett: Először ív alakban egy árkot ásott, párhuzamosan a folyóval a parton, kb. 1,5 méter mélyen, aztán egyre szélesítette, amíg az el nem érte e 2 métert és mikor ezzel megvolt, elkezdte áttörni a víz és az általa kialakított új mederrész között a falat. A folyó pedig segítette ebben és áradt az új, jelölt irányban.
A Mester elmosolyodott, amikor látta ezt.