Ültek az asztal mellett… hívatta őket, hát most ott voltak: a Harcos és a Mágus. Egymással szemközt foglaltak helyet, ami magától értetődő volt, hiszen szinte sosem sem értettek egyet.

Amikor a Király belépett a terembe felálltak és meghajoltak.

– Csak ketten? – kérdezte csalódottan az uralkodó.

– Értesítettük a Szerelmest is, de ő késik. – jegyezte meg a Harcos.

– Mint mindig. – fűzte tovább a Mágus.

 

A Király nagyot sóhajtva helyet foglalt kettőjük között az asztalfőn. (Mivel az asztal kerek volt, mindig ott volt az asztalfő, ahová a Király telepedett le.)

– Jelentsetek.

– Elég erősen ostromolják a birodalom keleti és déli határait. A tartalékaink fogyatkozóban, az embereink csüggedtek. – szólt a Harcos.

– A nép össze van zavarodva és retteg, a lakosság egyre nagyobb része menekül, észak felé, hatalmas sorok kígyóznak végig a határok irányában. Ha elmenekülnek ahelyett, hogy ültetnének és vetnének, éhínség köszönt ránk, mire eljön a betakarítás ideje. – mondta a Mágus.

– Értem. – nyugtázta a Király. – Tudnotok kell, hogy hiába utaztam el segítséget kérni, csak meghallgattak… de a Tanács szerint: mi erős ország vagyunk, és a Tanács most ott segít, ahol legnagyobb a baj, ott ahol már leomlottak a határok és az ellenséges erők gyermekeklelkeket ölnek és asszonyokat gyaláznak meg.

 

… ekkor nyílt az ajtó és belépett a Szerelmes. Mosolygott.

– Süt a nap, tavasz van! – mondta, mintegy köszöntésként. A Harcos és a Mágus rosszalló pillantásokat vetettek felé, de a Király arcán engedtek kicsit a gond barázdái.

– Miért késtél? – kérdezte a Harcos.

– A palotába jövet elfogtak és bezártak, azt hitték az ellenségnek kémkedem. Eltartott egy darabig, amíg sikerült magam kimagyarázni. – felelte a Szerelmes és leült. – A végén azért minden jóra fordult. – mondta és a Királyra mosolygott.

 

– Ott tartunk, – folytatta az uralkodó – hogy megoldást kell találnunk nekünk, magunknak a védelemre, mert nem kapunk belátható időn belül segítséget a Tanácstól. Mit javasoltok?

– Meg kell állítanunk a kivándorlást. Menjünk az emberek közé és mutassuk meg nekik, hogy a Király nem fél, és velük marad. Mutassuk meg, hogy van még reménye ennek a birodalomnak, hogy nem kell feladni és elhagyni az otthonukat. – kezdett bele a Mágus.

– Küldj még csapatokat délre. A keleti frontot megtartom én. – szólt a Harcos.

– De hát keleten volt sokkal erősebb az ostrom. – válaszolta a Király.

– Tudom. Azt nem is mondtam, hogy könnyen fog menni, csak azt, hogy megtartom. – hajtotta le fejét a Harcos.

– Én itt maradok Veled, hogy te se legyél egyedül ezekben a nehéz időkben. – válaszolta a Szerelmes.

 

Aztán csak ültek csendben, mérlegelve és érezve a jövő súlyát.

 

– Akkor legyen így. – szólt a Király.