A Mester Yamen mellé telepedett és mesélni kezdett.
Élt egyszer két király, egymáshoz egészen közeli királyságban. Híre ment, hogy messze földről vad hordák közelítenek az országaik felé, akik fosztogatnak és rombolnak. Az egyik király erre megerősíttette a várfalakat, fegyverkezésbe kezdett és minden takarmányt a palota pincéjében halmozott fel. A másik uralkodó viszont feldíszíttette a palotáját, mint aki vendégeket vár. Mikor már közel jártak a hadak, az egyik király visszavonult a várba, felhúzatta a függőhidat, és megtöltette a várárkot. A másik uralkodó ellenben elkészíttette a legjobb ételeket, hosszú asztalokra helyezte és egész udvarnépével együtt átvonult a közeli rengetegbe és ott leültek egy körben és várakoztak.
Mindkét királyságban csend honolt az egyik mögött azonban feszültség volt és rettegés, a másik mögött megadás és elfogadás.
Aztán megérkezett a horda.
A várat, amely a harcra készült: megostromolták, a kaput betörték, az embereket lemészárolták és a palotát kifosztották. A királynak végig kellett néznie a pusztítást, mielőtt vele is végeztek.
A másik palotához érve megtorpantak a katonák, gyanakodva léptek be a nyitott ajtókon, sem a díszítéssel sem a terített asztalokkal nem tudtak mit kezdeni. Sokan a barbárok közül mágiát sejtettek, elátkozott helynek vélték a kastélyt és nem mertek semmit sem megérinteni. Megéreztek valamit a nagyságból, ami körülvette őket és anélkül távoztak, hogy bármiben kárt tettek volna.