–          Csak ez? – kérdezte a srác. – Boldogságot nem veszel? Akciós.
Carl megrázta a fejét és a kosarában lévő kapszulákra nézett. Vett két férfi és két női adagot a „Család-érzéshez”. Elmosolyodott miközben válaszolt, de csak megszokásból, mert valójában nem érzett semmit.
–          A boldogság azoknak való, akik nem tudják, mit akarnak valójában.
–          Pedig sokan viszik… – bizonygatta tovább az eladó.
–          Nem – szólt Carl. – Ennyi lesz.
A beszélgetésnek, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni, ezzel vége lett. Carl sietett, a Bejelentési Csarnoknál volt találkozója a nővel nyolckor. Néhány perccel korábban lépett be a hallba és Charlotte is pontos volt. Nézte a nőt, ahogy a forgóajtón át belép. Könnyűnek látta, szinte légiesnek, törékeny volt, de azért jó eséllyel alkalmas a szülésre. Ez egy fontos szempont a párválasztásnál, az alkat, az intelligencia. Megtervezte jó előre. A Központban azt mondták, számára Charlotte az ideális társ. Nem kételkedett, hiszen ezt az érzést sem ismerte. Sosem vett kételkedést, bár a legolcsóbb készítmények egyike volt. Mondjuk ő megengedhette magának azt a luxust, hogy csak prémium érzéseket vásárolt: „örömöt”, „nyugalmat”, „vidámságot” egyszer vett „humort” is, de rájött, hogy az csak társaságban érdemes használni, ha legalább egy másik van, aki értékeli. Voltak ezek a társas készítmények, amikhez javallott volt egy másik ember.
A „család-érzésről” már sokat hallott, de most vett először, megnézte előtte a statisztikákat, a referenciákat és arra jutott, hogy a legsikeresebb bejelentéseket az emberek ennek a szernek a hatására tették és ő nem akart hibázni.
A nő közben mellé ért.
–          Hello, Charlotte vagyok.
–          Carl – nyújtott kezet a férfi. – Készen állsz? Itt az adagod. Tiszta szer.
–          Mi ez? – forgatta a másik a tablettát.
–          Család-érzés – válaszolt a férfi.
–          Összetett érzés, felső polcos – mondta a nő.
–          Vegyük be és menjünk, nagyjából 1 óránk van a bejelentésig.
Ekkorra melléjük keveredett egy pincér, aki pezsgőt kínált. Elvettek egy-egy pohárral, koccintottak és lenyelték a tablettákat. A szer gyorsan hatott, az eddig kimért és rideg testüket egyszerre átjárta valami nagy melegség. Charlotte felnézett, a szemében szerelmes tűz lobogott, Carlban pedig megjelent egy fajta sajátos büszkeség és bátorság, hogy íme: itt van ez a csodálatos nő, akit szeret, és aki hozzá tartozik.
Ők voltak a 17. bejelentést tevők. Előttük közvetlenül valaki munkahelyet váltott, egy másik gyárbővítést, egy politikus a szociális háló megerősítését ígérte. Charlotte a gyerekvállalásokat számolta. Csak ez alatt az idő alatt, amíg itt voltak, 42 gyereket vállaltak a párok. Az ő bejelentésük még csak arról szólt, hogy összekötik az életüket. Carl gondoskodni fog róla, ő pedig szolgálni fogja. A bejelentési szöveget rögtönözni kell, amit egy kamerával rögzítenek és végül ajándékba megkapják. Furcsa ajándék volt, sajátos kötelezettséggel: minden reggel meg kellett nézniük, hogy emlékezzenek erre az érzésre, amiben ígérték és magára a fogadalomra.
Carlra nézett. Gyönyörűnek látta, az ősz szálak a hajában és a szemöldökében különösen vonzóvá tették. Bízott benne, az életét bízta rá.
Ezek a szerek úgy működtek, hogy amíg valaki a hatásuk alatt volt, nem gondolkodott, nem tervezett, csak követte azt, amit érzett. A szerek az egyes emberekre másként hatottak, más és más cselekvéssorokat váltottak ki. A kormányzat folyamatosan vezette a statisztikákat a hatékonyságról. Bizonyos szereket ezek alapján betiltottak, másokat tovább fejlesztettek.
Carl például nem szerette a boldogságot, mert az tétlenné tette. Azok a napok, amiket a szer hatása alatt töltött: elvesztek, tékozlásnak érezte ezt, amit nem engedhetett meg magának.
–          Charlotte Novalsky és Carl Bennett – őket szólították. Egymás kezét fogva felálltak, lassan egymás felé fordultak és elmondták a fogadalmat, amit a szívük diktált.
Charlotte az utolsó mondatokat a feltörő sírástól alig tudta kimondani. Megígért mindent… Carl pedig meghatódva hallgatta és végül megcsókolta.
Este, mikor Charlotte ruháit meg a dobozait átszállították, még tartott a szer, még akkor is, mikor a fogkeféiket egy közös pohárba tették, még akkor is, mikor egymás mellé bújtak az ágyban. Napokkal később azonban csak az ígéret maradt és a felvétel, ami kötötte őket… egymáshoz.