Amirilla királykisasszony elszántan rágcsálta a kezében lévő ceruza végét. Szabályzatot írt. Ez pont eggyel tűnt nehezebb feladatnak, mint uralkodni. Uralkodni ugyanis általában egyszerűen lehetett. Jött valaki, aki hozott vagy kért valamit, ő pedig figyelte a szíve környékén a bizsergést és döntött. Előszeretettel adományozott például kedves embereknek néhány holdnyi földet, vagy utalt ki gyerekeknek talicskaszám könyveket. Időnként – ha nagyon belefeledkezett az adományozásba – megjelent a főkamarás és ráncolni kezdte a szemöldökét. Ez volt a titkos jelük. Ilyenkor Amirilla bájosan elmosolyodott, pukedlizett és visszavonult a hátsó kertbe hintázni. Zarek Moran pedig meghallgatta és intézte a további alattvalói kéréseket.

Most viszont szabályzatot írt, hogy a Könyvpalota Követeit nagyon tudományos módon lehessen útnak indítani, a nép akaratából. Nem akart tökéleteset alkotni, csak őszintét, olyat, amilyet ő is szívesen olvasott volna, olyat, amit be lehetett tartani.

A szabályzatírási művelet körülbelül 3 ceruza elrágcsálását követően ért véget, Amirilla ekkor érezte azt, hogy ezt már akár Rufusznak is nyugodt szívvel mutatná meg. Ez egyébként is egy elkerülhetetlen lépésnek tűnt, tekintettel arra, hogy a sárkányt, – mint egyedi szankciót – külön meg is nevezte a 8. pontban.